A muskátli öntözése odafigyelést igényel, ha szeretnénk, hogy sokáig terszunk éke maradjon ez e gyönyörű növény.
Kertrendezés és dísznövények
Az elmúlt évtizedben hazánkban a leander egyre elterjedtebbé vált színpompás megjelenésének, szemet gyönyörködtető virágainak hála. A leander tulajdonosoknak tudniuk kell, hogyan lehet a leandert teleltetni úgy, hogy a növény ne pusztuljon el, ne gyengüljön meg! Az utóbbi évek enyhébb teleiből kifolyólag vannak, akik a leandert kiültették, bár ilyenkor is van 1-2 óvintézkedés a leander teleltetésére vonatkozóan, amit meg kell tennünk!
Az őszi metszés a kertészkedés egyik fontos része, amely nemcsak a növények egészségét őrzi meg, hanem a következő évi termést is befolyásolja. A tavaszi metszés elsősorban a terméshozam növelését és a növény formázását szolgálja, az őszi metszés a növényünket felkészíti a télre, amikor a növény eleve kevesebb energiát fordít a fejlődésére, növekedésére.
Legyen szó gyümölcsfákról, díszfákról vagy bogyós gyümölcsökről, a megfelelő időben és módon végzett metszés sokat segíthet a növények télre való felkészítésében. Nézzük hát, mikor érdemes metszeni, hogyan kell metszeni, milyen eszközökre lesz szükségünk a metszéshez és mire kell különösen odafigyelni!
Az ősz egyik legszebb, de egyben legmunkásabb időszaka a kertészkedők számára a lombhullás miatt. A színes falevelek látványa gyönyörködtet, ám amikor vastag rétegben borítják a gyepet, a járdát vagy a kerti ágyásokat, hamar bosszantóvá válhatnak. A lombgyűjtés ilyenkor nemcsak esztétikai kérdés: a rendszeres takarítás a kert egészségét, biztonságát és a talaj állapotát is védi. Ebben a cikkben bemutatjuk, miért fontos a lombgyűjtés, milyen kihívásokat hoz az őszi időszak, és mely kézi illetve gépi eszközök segíthetnek megkönnyíteni ezt a feladatot.
A fokföldi ibolya, vagy más néven afrikai ibolya (latin nevén Saintpaulia ionantha) egy rendkívül kedvelt szobanövény, amely szépségével és viszonylag egyszerű gondozásával vált népszerűvé világszerte. Bár neve alapján ibolyára utal, valójában nem tartozik az ibolyafélék családjába. Származási helye Kelet-Afrika, elsősorban Tanzánia és Kenya hegyvidéki területei, ahol természetes élőhelyén párás, meleg környezetben él.
A nyári orgona szaporítása nem bonyolult, így, ha rászánod az időt, energiát, csodás orgonabokrokkal gazdagíthatod a kertet. Elmondjuk, hogyan kell a nyári orgonát szaporítani, mire figyelj a nyári orgona ültetésénél, gondozásánál, és milyen eszközökre lesz szükséged a munkához.
A Buddleja davidii vagyis a nyári orgona egész nyáron vonzza a pillangókat, nem véletlen nevezik pillangócserjének is. Ha pedig tudod, hogy kell a nyári orgonát dugványozni, egy növényből akár egy egész nyári orgona sövényed is lehet!
A nyári orgona metszése nem maradhat el kora tavasszal! Ráadásul a növény erőteljes metszést igényel, különben az alsó részeken hajlamos megritkulni és elöregedni. Ha szeretnénk, hogy a nyári orgona egész nyáron virágozzon és illatozzon, végezzük el körültekintően a nyári orgona metszését! Adunk néhány támpontot, hogyan fogj neki a nyári orgona metszésnek, mire figyelj és mikor a legjobb metszeni!
A petúnia az egyik legkedveltebb és legszínesebb egynyári dísznövény, amely számos kertben, erkélyen és teraszon díszeleg a környezetünkben a nyári hónapokban. Különösen kedvelt változata a csüngő petúnia, amely hosszú, lógó hajtásokat nevel, és bőséges virágzásával igazi szemet gyönyörködtető látványt nyújt. De hogyan gondozzuk megfelelően, hogy valóban a legszebb formáját mutassa? Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogyan érhetők el a legjobb eredmények, és milyen termékek szükségesek a növény megfelelő növekedéséhez!
Az orgona évszázadok óta az egyik legkedveltebb dísznövény a magyar kertekben. Tavasszal virágba borulva szinte betölti az egész kertet illatával, valamint kedvére vonzza a méheket, lepkéket és pillangókat. Ám ahhoz, hogy évről évre bő virágzással hálálja meg a gondoskodást, nem árt tudni, hogyan és mikor kell metszeni az orgonát, milyen eszközöket érdemes használni, és mit tehetünk még az egészséges növekedés és virágzás érdekében – például permetezéssel vagy tápoldatozással. Ebben a cikkben emellett részletesen kitérünk a nyári orgona metszésére is, amelyet gyakran összekevernek a közönséges orgonával, annak ellenére, hogy igényeik merőben eltérnek.
A rózsa metszése tavasszal alapvetően fontos a növényünk egészséges fejlődéséhez és bőséges virágzáshoz egyaránt. A rózsafa tavaszi metszése vagy a futórózsa metszése tavasszal nem maradhat el, adunk néhány támpontot, mikor és hogyan ajánlott elvégezni ezt a növénygondozási műveletet! Alapvetően a rózsa tavaszi metszésének pontos időpontja fajtafüggő is és hőmérséklet függő is. A rózsa metszése nyugalmi időpontban végzendő, és akkor, amikor már nem kell fagyokra számítani!
A cserepes hortenzia gondozása igényel némi odafigyelést, de ha betartjuk a szabályokat, gyönyörű, szinpompás virágokkal hálálja majd meg.
Magnólia szaporítása otthon, kezdő kertészek számára is ajánlott. Próbáld meg te is tippjeinkkel.
A hortenzia az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb kerti növényünk amely néhány egyszerű szabály betartása mellett a gondozását csodálatos dús, romantikus virágokkal hálálja meg és igazi dísze lesz a kertünknek június közepétől egészen szeptemberig.
Gondozd a leandered profin, ragyogjon évről évre egyre szebben. Segítünk leander gondozási tippjeinkkel.
A hortenzia szaporításának két legelterjedtebb módja a dugványozás és a tőosztás. Elmondjuk hogyan végezd ezeket a kerti műveleteket.
Gondozása egyszerű, viszont ha nem a megfelelő helyre, illetve talajba ülteted el, növényed halálra van ítélve. Segítünk magnóliát ültetni.
Az utóbbi évtizedekben a leylandi ciprus nagy népszerűségnek kezdett örvendeni a kertbarátok körében. Elmondjuk hogyan kell metszeni.
A leander (Nerium oleander) az egyik legkedveltebb dézsás növényünk. Leander átültetése profi tippek.
Hortenzia ültetéséhez szakszerű tanácsok, hogy portád egy angol kerthez hasonlóan ragyogjon! Ültess velünk hortenziát!
Ültess fügefát a kertedben, legyen ez a mediterrán növény a kerted éke. Elmondjuk hogyan kell!
Elmondjuk hogyan gondozd ezt a gyönyörű mediterrán növényt, az olajfát. Tippek és trükkök, hogyan lesz a kerted, vagy erkélyed dísze.