Kézi tűzőgép, tűzőkalapács

Mint ahogy a tűzőkalapács nevéből is kiderül ez a szerkezet két külön álló szerszám kombinációjából készült, aminek az alapjai egy sima egyszerű tűzőgép és egy kalapács volt. Rengeteg féle felhasználási területei vannak főleg burkolás és dekorációk készítésében van jelen ez az eszköz. Rendkívül egyszerű a használata, ami nem igényel különböző felkészülést vagy tanulást és mellette nagyon meg tudja gyorsítani a különböző munkafolyamatokat. A legjobb pedig, ha véletlenül nem úgy sikerül a rögzítés, ahogy megterveztük akkor nincs semmi gond, hiszen egyszerűen egy kapocskiszedővel eltávolíthatjuk a kapcsokat és újra kezdhetjük a munkát.

Ha úgy gondolja, hogy tűzőgéppel belőtt kapcsok nem elég erősek az adott rögzítési feladathoz, nálunk megtalálja az alábbi linken az eggyel komolyabb társát, ami pedig nem más, mint a szögbelövő.

 

A tűzőkalapács működési elve

Az egyszerű kézi tűző gép működéséhez hasonló annyi különbséggel hogy itt nem csak a tenyerünkkel és ujjainkkal fejtünk ki nyomást, hanem az egész karunkkal, váll és törzsimainkkal. Az ilyen tűzőkben jóval nagyobb kapcsok is vannak, tehát kell is a nagyobb erő az összehajlításukhoz. Működésé roppant egyszerű, a kapcsok két majdnem derékszögben hajlított álltalában fém darab, mikor egy pontra helyezzük, majd egy erősebb mozdulattal vagy ütéssel, a tűzőgép a nyomáshatására kifelé vagy befelé hajlanak a fém kapocs végei így fogván össze az adott tárgyakat, anyagokat, a tűzőkalapácsnál nem a kapcsok vége nem hajlik semerre ezzel ellentétben. Eltávolítása hasonló folyamat csak éppen fordítva, a behajlított végeket kiszedővel vagy bármilyen vékony erős tárgyal, kiegyenesítjük úgy, hogy merőleges legyen és egyszerűen kihúzzuk a helyéről.

Tehát ez egy mechanikus szerkezet, amely erőkifejtés hatására képes összekapcsolni azonos vagy különböző anyagokat. A kapcsokat, amik nagy kiszerelésben kaphatóak a hosszabb ideig tartó folyamatos munkavégzés érdekében, egy rugós szerkezet segíti az előre tolásában. A kapcsok utántöltése egyszerű és gyorsan elvégezhető, de hogy minél kevesebb szer kelljen nagy kapacitásútárral szerelték fel a tűzőkalapácsokat.

 

Felhasználási területek és a tűzőgépek fajtái

Rengeteg területen használják magát a tűzőgépet és a tűzőkalapácsot, és minden területen más típust használnak.

  • Irodai tűzőgépek
  • Kárpitos tűzőgépek
  • Ipari tűzőgépek
  • Szögbelövő tűzőgépek

Irodai tűzőgépek:

  • Kézi tűzőgép
  • Asztali tűzőgép
  • Hosszú karos tűzőgép
  • Nagy teljesítményű tűzőgép
  • Irkatűző gép

Kárpitos tűzőgépek fajtái:

  • Mechanikus tűzőgépek
  • Spirálrugós előfeszítésű tűzőgépek
  • Laprugós tűzőgépek
  • Elektromos tűzőgépek
  • Levegős vagy pneumatikus tűzőgépek

 

A tűzőkalapácsot általában burkolási munkákhoz, szigeteléshez, dekorációk, szőnyegek és egyéb hasonló anyagok fel vagy össze kötéséhez használják. A tűzőkalapács teljes fémből készülnek, míg markolatuk egy ergonomikus kialakítású gumibetétes markolat, ezek az eszközök nagyon jó ellenálló képességű szerkezetek.

Burkolási munkák alatt nem csak a falakat vagy padlót értjük, hanem a bútorok kárpitjait is ilyen technikával szokták rögzíteni. Sokféle anyag rögzítéséhez alkalmasak a kapcsok, nagy előnye hogy nem csak azonos anyagokat, de teljesen más felépítésűanyagokat is rögzíthetünk vele. Egyéb rögzítési módszer a ragasztás, ehhez ragasztópisztolyt érdemes vásárolni.

 

Miért hasznos egy tűzőkalapács

Nem csak a gyors munka végzés és kisebb terhelés a pozitívum egy ilyen szerszám beszerzésekor, hanem hogy nem csak a hagyományos kapcsokkal használható emiatt jóval nagyobb területen és többféle anyaghoz is használhatjuk. Egyes modellek ugyan is nem csak a 6-10 mm-es kapcsokhoz használható, hanem mind emellett a 13,0 és a 11,3 mm-es nyomtávban is jól alkalmazható. Mindenképpen szerezzünk be egy ilyen eszközt, ha szeretnénk feldobni vagy felújítani régi bútoraink kárpitját esetleg szigetelnénk, vagy csak alkotnánk valami dekorációt otthonunkba.

Csak úgy, mint a többi szerszám ez sem baleset veszélytelen, ezért fokozottan ügyeljünk, hogy a megfelelő biztonságos környezet kialakítására, gondolunk itt arra, hogy legyen elég hely a használatához, és hogy a szabad kezünket mindig kellő távolságba tartsuk, a tűzőkalapácstól esetlek, viseljünk kesztyűt munka közben.

 

Tűzőgépek ár - érték aránya

Minden képpen jó befektetés egy ilyen szerszám, de azért sosem árt mérlegelni, hogy milyen gyakran és milyen munkákra használnánk. Vannak igen egyszerű barkácsoláshoz való darabok is, de vannak jóval komolyabb, vagyis profibb típusok is. Ezek ár- érték arányban is látszanak a jobb minőségűek magasabb, míg a barkács modellek alacsonyabb árban érhetőek el. Nálunk a legjobb márkák termékei közül válogathat kedvére a legkedvezőbb árakon. A gyártók pedig úgy tervezik ezeket a szerszámokat, hogy minél strapa bíróbbak és időt állobbak legyen tehát egy tűzőkalapáccsal több évig is probléma mentesen dolgozhatunk.

Ha úgy érzi, mindenképpen szüksége van egy tűzőkalapácsra akkor látogasson el weboldalunkra és tekintse meg kínálatunkat. Ha már nálunk jár, nézzen szét további termékeink között, mert szerszámokra mindig szükség van. Válogasson a legprofibb márkák, olyanok, mint TOPEX, Extol, YATO, Neo, Fortum és egyéb magas színvonalú szerszám forgalmazó termékei közül. A kiválasztott termékeket pedig néhány kattintással meg is rendelheti mi pedig a lehető leggyorsabban csomagoljuk és kézbesítjük, hogy ön minél hamarabb használatba vehesse szerszámait. Ne feledje, nálunk mindig profi minőséget vehet mindössze barkács áron csak itta profibarkacs webáruháznál.