Smoker

A füstölőszekrény vagy angolul smoker nem más, mint az alacsony hőfokon füstön sütő berendezés. Ilyenkor lassú, indirekt hővel, füstön készülnek a nagyobb húsdarabok. Létezik hosszúkás és függőlegesen magas változat is, mindkettő egy kissé másként működik, de a végeredményül egyformán finom lesz az ételünk. Ezeket szokták töltény smoker, hordó smoker néven emlegetni. Valamennyire kötődnek ide a BBQ pit boxok és a grillmozdonyok is. A füstölők gyakran fa tüzelésűek, de persze, ebből is léteznek elektromos és gázzal működő darabok is. Nagyszerű ízeket tudsz előcsalogatni a húsokból egy jó minőségű faszenes vagy gázzal működő grillen is, de egy smoker kevesebb munka és odafigyelés mellett is remek ízeket és füstös aromát tudsz elérni. Azonos alapanyag és sütési feltételek mellett egy füstölő finomabb, ízekben gazdagabb húst ad, mely semmivel nem téveszthető puhasággal is párosul.

Szűrés és rendezés
Szűrés törlése
Márka
Termék státusza
Szűrés és rendezés
1 termék
1 termék

Miben más a grilltől a smoker?

Ez is egyfajta sütési mód, csak amíg a grillezésnél közvetlen és magas hőnek tesszük ki az ételt viszonylag rövidebb ideig, kevés füst mellett, addig a barbecue lassú, hosszú ideig tartó, alacsonyabb hőfokon (110-120°C), indirekt módon történő hőkezelés, több füsttel. Ezt a technikát már az őskori ember is alkalmazta, mikor egy gödörben nagyobb mennyiségű fát égetett el, a forró parázsra köveket tett, és erre helyezte az elejtett állat húsát, majd letakarta. A nyárson és rácson történő sütésnek számos verziója alakult ki a történelem során, melyből egy-két ősi eljárás máig létezik. Az indirekt, meleg vagy hideg füsttel történő hőkezelés sem mai találmány, hiszen évezredek óta tartósítanak így a húst evő népek. Ez az égetéshez használt fa sejtfalaiban található ligninnek köszönhető, ami 300 °C fölött többféle fenollá bomlik, ezek közül sok antioxidáns is egyben, ezért gátolja az avasodást.

Grill vagy smoker?

A sütési szokásaidat figyelembe véve, ezt a választ neked kell meghoznod. Mert a füstölőszekrény erőssége ugye a lassú, hosszú órákig, vagy akár egy éjszakán át tartó sütés, amely nagyobb húsokra koncentrál (marha, sertés). Egy hamburgert vagy pár virslit nem erre fogsz feldobni, és a zöldségek grillezését is inkább bízd egy gázgrillre. Ha a gyors, és kisebb mennyiségű étel a te asztalod, akkor a füstölőt nem biztos, hogy ki tudod majd használni és kellően kitapasztalni, és hogy megérje a beruházás. De ha esetleg évente többször is szeretnél elmerülni az igazi BBQ füstjében, mindenképpen szerezz be egy füstölőt, akár a grilled mellé is.

Tehát a lényeg hogy nyugodtan fogyaszthatunk, húst csak a minőségére mértékére kell figyelnünk. De nem szabad megfeledkeznünk sütőink tisztán tartásáról sem ehhez weboldalunkon is talál tartozékokat.

 

Húsfogyasztás fontos vagy nem fontos?


Amiért nem jó:

Sokan a nem humánus, és nem állatbarát tartás miatt döntenek a vegetáriánus (húsmentes) életmód mellett, így megvétózva az állatok étkezési célra való leölése ellen. Sok állatvédő szervezet szokott feltűnő kampányaival ezen érvek mellett az állati termékek fogyasztása ellen tiltakozni. Bár az állatjóléti szempontok egyáltalán nem elhanyagolhatók, de globális közösségünk szempontjából a nagyüzemi állattartás társadalmi és környezeti vonatkozásai is mindenképpen említést érdemesek. A hús és egyéb állati termékek iránt folyamatosan növekvő kereslet miatt a mezőgazdasági termelés jelentős része az állattartást szolgálja, vagy legelők, vagy állati takarmány termelésének formájában. Európában és Amerikában a túlzott vörös hús és zsír fogyasztás már komoly népegészségügyi problémák kialakulásában játszik szerepet. A haszonállatok tenyésztése jelenleg az egyik leginkább környezetszennyező iparág és jelentős szerepe van a változó környezeti eseményekkel járó globális klímaváltozásban is. Egyik vele járója a növekvő kereslet miatt a tápok előállításához szükséges földterületeket gyakran természetes élőhelyektől például őserdőktől vonják el. Az állattenyésztés az üvegházhatást előidéző gázok nagy százalékának kibocsájtásáért felelős, e gázok nagy része a szarvasmarhák emésztése során felszabaduló metánnak köszönhető, de nem tekinthetünk el a takarmány előállítása és a feldolgozás során felszabaduló széndioxid és egyéb káros anyagok sem. A modern társadalom túlzásba vitt húsfogyasztása komoly környezeti és társadalmi problémákat okozott az elmúlt évtizedekben. De ezen információk szerint lehet húst és egyéb állati eredetű tápanyagot fogyasztani csak megfelelő mennyiségben kell ezt tennünk, így sok más problémát is megelőzve.

 

Amiért jó:

A minőségi húsok teljes értékű fehérjeforrást jelentenek szervezetünk számára, és még fontos vitaminokat is tartalmazz, például B-vitamint és ásványi anyagokat, és még vassal is ellátják a szervezetet. A megfelelő mennyiségben és minőségben bevitt hús azonban nem csak hogy nem káros, hanem kifejezetten szükséges a szervezet egyensúlyának fenntartásához, de indokolatlan azonban minden étkezésre húst fogyasztani, mert ekkor kimaradnak az étrendünkből más, teljes értékű fehérjéket tartalmazó alapanyagok, úgymint a tej, joghurt, sajt, túró vagy a tojás. A hús az egyik legfontosabb fehérje forrásunk, mert megfelelő mennyiségben tartalmazza a szervezet számára fontos esszenciális aminosavakat. ÉS emelet a fehérjék is nélkülözhetetlenek a szövetek felépítésében, fontos szerepük van a víz megkötésében, és a sav-bázis egyensúly szabályozásában, meg az immunrendszer működésében is.

Ha még ezek után is gondja akadna a választásban ügyfélszolgálatunkon munkatársaink segítenek ebben is nálunk a profibarkacs.hu-n.